Juhász Sándorné, az Izsáki Házitészta Kft. ügyvezető-tulajdonosának ételadománya nyújtott tápláló vigaszt mindazok számára, akiknek nem adatott meg, hogy otthoni asztalukra élelem kerüljön Szilveszter napján. A Wojtyla Barátság Központ főtéri ebédosztásán december 31-én is több száz rászoruló jelent meg a Barátok temploma melletti sátorban.

A karitatív rendezvénysorozat nyolcadik napján Juhász Sándorné üdvözölte a betérőket, egyúttal jó egészséget kívánt mindenkinek, hangsúlyozva: „nagyon vigyázzunk egymásra”.

Az édességeket – szaloncukrot, rétest és csokoládés linzert – a német kötődésű Vidám Törzsasztal Társasága, valamint Cornelia Rückriegel, hazánkban élő német anyanyelvű írónő biztosította, aki Facol Lajos, a vidám törzsasztolosok képviselője társaságában szólította meg a jelenlévőket. Mindketten kiemelték: „továbbra is gondoskodunk rólatok”.

Lelki táplálékkal Bajkó Zoltán izsáki plébános szolgált a jótékonysági alkalmon.

– Az ünnepek megállítják az időt számunkra, kiszakítanak bennünket a múlandóságból, áthelyeznek bennünket a hit állapotába. Mi marad meg a karácsonyból? Mindaz, amit összegyűjtöttünk, amire készültünk. Megmaradnak saját nyomasztó terheink, hibáink is. Senki nem tehet semmit mások segítsége nélkül. Ezért kell egymásnak segíteni, egymást vigasztalni; tanáccsal, kölcsönös figyelmeztetéssel. Jézus azokon tud segíteni, akik senki máson nem tudnak, és senki másban nem találtak menedéket. Minél többet segítünk másokon, annál többet segítünk önmagunkon. Elérkezik mindenki életében a pillanat, amikor segítségre szorul. Csupán az a kérdés, készek vagyunk-e tiszta szívvel másoknak segíteni. Igaz, sokszor keveset tehetünk másokért, mégis valakiknek ennyi is óriási segítség. Ez pedig azért van, mert amiről jó szívvel lemondunk, azt valójában magának Istennek ajánljuk fel – fogalmazott egyebek mellett Bajkó atya.

A vendégek, továbbá a Wojtyla Ház munkatársai végül háromszáz adag gulyáslevest osztottak szét kenyér, valamint édességek kíséretében. A rendkívül gazdag ízvilággal jellemezhető menü Domján Balázs és Nagy Ervin önkéntes szakácsok munkájának eredménye.

Forrás: wojtyla.hu

(Fotók: Tódor Norbert)