Támogatás
Merida Maraton Team – CST
- 1997 óta működő kerékpáros csapat, amely egy kisebb baráti társaságból nőtte ki magát
- Sportolóik alapvetően hegyikerékpárosok (XCO, XCM, DH szakágban), de rajthoz álltak a reneszánszát élő CX szakágban is. Országúti versenyeken egy kisebb bázissal szerepelnek.
- Náluk fejezte be Vajda Márti (33x-os Magyar Bajnok) és Vinczeffy Zsolt (12x-os Magyar Bajnok) az elit pályafutását
- Vas Blanka és Vas Barni 2022-ben Országos Bajnoki címet nyertek.

További fotók a Merida Teamről
Földházi Zsófia öttusázó
- 1993.06.09. született Budapesten
- Egyesület: Újpesti Torna Egylet: UTE
- Előélete: pályafutását úszóként kezdte. Rövid idő alatt sikerült a válogatottságig eljutnia. Később, 16 éves koromában belekóstolt az öttusába is, és párhuzamosan művelte a két sportágat.
- 2010-ben az első Ifjúsági Olimpiai játékokra mind a két sportágban – öttusa, úszás – kvalifikálta magát.
- az Ifjúsági Olimpiának köszönhetően – ahol 2. helyen végezett –, ennél a sportágnál döntötte el, az öttusa lett az élete
- Azóta – 2010-től – az ifjúsági-, a junior-, a felnőtt korosztályban – egyéniben és csapatban is –, Európa- és világbajnok lett
- 2016-ban a magyar válogatott tagjaként részt vett a riói olimpián
- 2019-től az UTE sportegyesülethez igazolt
- Következő nagy célja, hogy kvalifikálja magát a 2020-as tokiói olimpiára
Média megjelenések:
- http://www.digisport.hu/news/34763
- https://www.m4sport.hu/ottusa/cikk/2018/09/16/foldhazi-zsofia-szerintem-csucsteljesitmenyt-nyujtottam/
- http://www.m4sport.hu/ottusa/cikk/2018/01/09/foldhazi-zsofia-talan-rossz-kor-szulottje-vagyok/
- http://www.pentathlon.hu/2018/09/10/alekszejev-tamara-foldhazi-zsofia-es-kovacs-sarolta-dontobe-jutottak/
- https://www.youtube.com/watch?v=kVH-RdXWOH8
- https://index.hu/24ora/?cimke=f%C3%B6ldh%C3%A1zi+zs%C3%B3fia
- https://444.hu/tag/foldhazi-zsofia
- https://uni-bge.hu/kvik/hirek/Vilagbajnok-hallgatonk-Foldhazi-Zsofia-ottusa
- https://pestisracok.hu/tag/foldhazi-zsofia/

További fotók Zsófiról
Bíró Melinda teniszező
Azért döntöttünk az Izsáki Házitészta Kft mellett, mert az egészséges fejlődéshez , a napi sportoláshoz elengedhetetlen a minőségi élelmiszerek fogyasztása. Melinda tenisz versenyei előtt Izsáki színes durum 4 évszak tésztát fogyaszt sajttal rétegezve, ami vitalizál, megfelelő energiát biztosít számára a versenyen.
dr. Bíró Sándor
édesapa
Melinda fiatal kora (12 éves) ellenére szép hazai és nemzetközi tenisz sikereket ért el.
- 2016 -ban Bécsi gyerek teniszversenyen Ausztria bajnoka
- 2017 Róma Kinder + Sport kupán ezüst
- 2018 franciaország Kinder + Sport kupán ezüst érmes
- 2019 Magyar Országos Bajnokság egyéniben és párosban is Bajnok lett.
Célja megfelelő edzések, egészséges táplálkozás mellett további tenisz sikerek elérése.
Média megjelenések


További fotók Melindáról
Generációkon át
Izsáki Házitészta bemutatófilm
Írjon nekünk!
Cím: 6070 Izsák, Gyulai Pál utca 8.
Telefonszám: +36 76 374 170
GPS: É: 46.8036869 - K: 19.3648479
www.facebook.com/izsakiteszta/
E-mail: info@izsakiteszta.hu